Kínai rizsbor

Meleg ételkülönlegességek —— A rizsbor

Kína nagy múltú étkezési kultúrájának kétségtelenül a legragyogóbb találmányai az úgynevezett “gyógyászati hatású ételek”. Az ilyen élelmiszerek egyik legjellegzetesebb példája a rizsbor. A 2500 évvel ezelőtt íródott kínai orvoslástan kanonikus könyvében, a Sárga császár belső könyvében is említésre került gyakori orvosságként, ebből is látszik, az emberek már azokban az időkben is széles körben fogyasztották.

A rizsbor fő alapanyaga a ragadós rizs és a kínai borélesztő(kínaiul: jiuqu – ejtsd: gyoutyhű). Más rizst is fel lehet használni, íze és tápanyagtartalma miatt azonban a ragadós rizs ajánlott. Az elkészítési folyamat mindössze annyiból áll, hogy a rizst hideg vízbe áztatjuk több mint nyolc órán át, ameddig kézzel el nem tudjuk morzsolni a szemeket. Ezután gőzölő edénybe tesszük, készre gőzöljük, majd amikor körülbelül 35 fokra hűlt, áthelyezzük egy tiszta edénybe. (Ügyeljünk, hogy az edény ne legyen olajos!) Ezután hozzáadjuk a borélesztőt, egy kevés hideg vizet és simára keverjük. (Egy csomag borélesztő 2,5 kg rizshez elég.) Végezetül a tartályt tegyük félre 36 óráig, – a hőmérséklet maradjon 30 fok körül – és kész is.

Azt gondolhatnánk, hogy az előállítási folyamat egy kicsit körülményes, de bizton állíthatom, aki csak megízleli a rizsbor édeskés zamatát, rá fog jönni, hogy megéri a fáradságot. Ha pedig hall varázslatos gyógyászati értékéről és a saját testén is tapasztalja azt, merem állítani, hogy nem lesz képes leállni vele.

A különlegesen magas tápértékű ragadós rizs a “melegítő” ételek közé tartozik [a kínai orvoslás megkülönböztet melegítő és hűtő hatású ételeket] , az élesztő általi erjedés bekövetkeztével a tápanyagok még könnyebben szívódnak fel a szervezetben. A rizsbor fokozza a meridiánokban a qi és a vér áramlását, elősegíti a vérkeringést. Kínában a rizsbor “száz gyógyszer atyja”-ként is ismert, ebből is látszik széles körű használata és magas hatóereje.

A rizsbor többek közt az alábbi gyógyászati értékekkel rendelkezik :

1, Táplálja és elősegíti a yang qi [férfias, tüzes, aktív energia] termelődését

A hidegrázás, a vérpangás, reumás ízületi gyulladás, hátfájás, zsibbadás, és sok egyéb hideg és nedvesség okozta ízületi és egyéb fájdalmakra mind jó hatással van, a gyomorproblémák és emésztési zavarok ellen különösen ajánlott. Ügyeljünk arra, hogy forrón igyuk.

2, Táplálja az agyat, lecsillapítja az elmét

Ideggyengeség, elmezavar, depresszió, feledékenység esetében is hatásos, főleg tojással és longán gyümölccsel összefőzve.

3, Meggátolja a vérpangást, táplálja a májat és a vesét

A rizsbor serkenti a vérkeringést, elősegíti az anyagcserét, megszépíti a bőrt, ellazítja az inakat, élénkíti a kereszt irányban futó meridiánokban az áramlást, javítja a fizikai erőnlétet, hosszabb lehet tőle az élettartamunk is. A kínaiak gyakran adnak hozzá ginzenget, datolyát, diót, licsit, barna cukrot és egyéb kiegészítőket, fokozván ezzel hatóerejét.

4, Terhesség alatti táplálékkiegészítő

Az édes és lágy rizsbor serkenti az emésztő mirigyek váladékelválasztását, növeli az étvágyat, segíti az emésztést. Ezen felül a melegbe hideget vivő hatása miatt segít a menstruáció pontosságában, a terhesség alatti vér pangás kialakulásának meggátlásában, étvágytalanság leküzdésében, ingerlékenység valamint a tejhiány kezelésében is.

5. Fűszerkülönlegesség

Kínában húsételek ízesítésére is használják a rizsbort, a húst puhábbá és ízletesebbé varázsolja. Süteményekbe is gyakran teszik, ízvilága egyedi.

Azt lehet mondani, a rizsbor a kínai emberek életének elengedhetetlen része.

Tojásos rizsbor, kínai datolyával (nagy piros bogyó)

és líciummal (kis piros bogyó)

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Az úgynevezett “ragadós rizst” (vagy “édes rizs”-nek is szokták hívni, angolul “sweet rice” , kínaiul “nuomi” 糯米) bármelyik kínai élelmiszerboltban be lehet szerezni, a képen látható példányt én a huanyu 环宇 élelmiszerláncban szereztem be, amely Kőbányai úton van a 9-es busz vonalán, néhai Négy Tigris piaccal szemben…

    A borélesztőt már macerásabb beszerezni, akinek van otthon saját (mert van borász ismerőse) próbálkozhat azzal… Ha más nem, a rendelőben a doktornőtől lehet kérni. :)

    Egyébként mindenkit bátorítok, hogy készítse el, egyszerű és nagyon finom, édes, enyhén alkoholos ízű.

Minden vélemény számít!


+ hét = 11